Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Nemi egyenjogúság terén Magyarország nem áll jól, sereghatók vagyunk az EU-ban. Az Egyenlítő Alapítvány konferenciáján is arra hívták fel a figyelmet, azokban az országokban a GDP is magasabb, ahol felszámolják a nemek közötti egyenlőtlenségeket.
Szerző(k): Koncsek RitaMég mindig nagyon sokan mennek orvoshoz felső légúti panaszokkal, ez derül a NNGYK friss járványadataiból. A betegek többsége a 14 év alatti korosztályba tartozik.
Szerző(k): Koncsek RitaTovább bővíti együttműködését az Egis és a Szegedi Tudományegyetem, létrehozták az Egis ipari partnerségi tanszéket a gyógyszerészkaron, jelentette be Poroszlai Csaba, az Egis vezérigazgatója. Lapunknak elmondta, a hazai gyógyszeripar egy sikerszektor, folyamatosan szükségük van szakemberekre.
Szerző(k): Koncsek RitaAz elhízás népbetegség, a magyarok több mint felének súlytöbblete van, az adatok aggasztóak, hangzott el az Elhízás Világnapján tartott háttérbeszélgetésen. Merkely Béla, az SE rektora hangsúlyozta, öt kilogramm testsúlynövekedés 30 százalékkal növeli a kardiovaszkuláris kockázatot. Az obezitás szoros kapcsolatban áll a daganatos betegségek kialakulásával is, erről pedig Dank Magdolna, az OOI főigazgatója beszélt.
Szerző(k): Koncsek RitaAmíg 2024. januárjában valamivel több mint 19 500 beteg várakozott 60 napon túl szemműtétre vagy csípő-és térprotézisre, addig idén márciusban már 27 081 beteg várja tűkön ülve a műtéti időpontját.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarország vezeti a tüdőrák halálozási statisztikát, de a betegség már nem egyenlő egy halálos ítélettel, mondta Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója egy háttérbeszélgetésen. A betegség szokatlan tünetekkel jelentkezhet, és már nem csak a dohányosokat érinti leginkább.
Szerző(k): Koncsek RitaA 2024-es év sikeres éve volt a magyar gyógyszercégnek, mondta egy háttérbeszélgetésen a Richter vezérigazgatója. Orbán Gábor elárulta, hogy Európában az egységes piaci szabályozástól szenvednek a legjobban. Az amerikai vámokkal kapcsolatban pedig reméli, hogy lesz változás.
Szerző(k): Koncsek RitaNem állunk jól daganatos halálozásban, ezért újra kell definiálni a szűrővizsgálatokat, erről Bidló Judit egészségügyért felelős helyettes államtitkár beszélt az AIPM onkológiai konferenciáján. Dank Magolna, az Országos Onkológiai Intézet új főigazgatója pedig pár részletet elárulta a programjából.
Szerző(k): Koncsek RitaTavaly azt ígérte a kormány, hogy havonta 12,5 milliárd plusz forrást kapnak a kórházak, de Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta az Economoxnak, valami gond lehet, mert még ezen a jogcímen nem kaptak egy fillért sem az intézmények. Január végi adatok szerint közel 124 milliárd forint a kórházak adóssága.
Szerző(k): Koncsek Rita